Megszűnt a forgalomkorlátozás az 55-ös számú főúton
Ismét zavartalanul halad a forgalom Baja és Csávoly között.
Ismét zavartalanul halad a forgalom Baja és Csávoly között.
Zavartalanul haladhat a forgalom a 82-es főúton Bakonypéterd közelében.
Baja és Csávoly között felborult egy személygépkocsi.
Rendőri irányítás mellett félpályán haladhat a forgalom Bakonypéterd közelében.
A rendőrök az útlezárást feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.
Az olvadó hó miatt kell forgalomkorlátozásra számítani Mende és Sülysáp között.
Egy motoros árokba hajtott a 82-es számú főúton Bakonypéterd közelében.
A rendőrök befejezték a halálos közlekedési baleset helyszínelését.
Egy korábbi baleset műszaki mentésének idejére az M3-as autópálya jobb pályatest 217. kilométerében teljes pályás útlezárás van érvényben.
A 381. számú úton két személygépkocsi ütközött, amelynek során hárman a helyszínen elhunytak.
A 381. számú úton két személygépkocsi ütközött, amelynek során hárman a helyszínen elhunytak.
Vádemelést javasol a rendőrség egy nő ellen, aki ittasan vezetett, gyorsan hajtott és autójával fának ütközött Sarkadon. A kocsi egyik utasa életét vesztette.
Ismét járható az adott útszakasz.
Az olvadó hó miatt kell forgalomkorlátozásra számítani Mende és Sülysáp között.
A forgalom zavartalanul halad Báránd belterületén.
Befejeződött a kamion műszaki mentése Felsőszentiván belterületén.
Egy kamion műszaki mentése miatt lezárták a főutat Felsőszentiván belterületén.
Egy kamion megcsúszott, a rakománya az útra borult Báránd belterületén.
A rendőrök befejezték a balesetek helyszínelését Nyékládházánál.
Az út egyik sávját a rendőrök lezárták Nyékládháza külterületén.
Megállt a forgalom a 20-as kilóméterszelvénynél a fővárosból kifelé vezető oldalon.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.
Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.
Nem újdonság, de sokan nem ismerik azt a megtévesztési módszert, amellyel a csalók áldozatukat kihasználva egy úgynevezett „ugrószámlát” nyittatnak velük.
Az elmúlt hét eseményei röviden.
Első ránézésre minden rendben volt az autóvezetővel és két utasával. A kiskőrösi rendőröknek azonban mást súgott a megérzése.
Kiváló polgárőr lett Benedek Péter határvadász tizedes.
A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 79 éves budapesti férfit.
Aki a napokban Vácon rabolt ki egy nőt. Ha tudja merre lehet, jelentkezzen!