Baleset során bukott le
Az oroszlányi lakos a járművet az eltiltás hatálya alatt vezette, valamint egy ismeretlen eredetű gáz-riasztó pisztoly is volt a járművében.
Az oroszlányi lakos a járművet az eltiltás hatálya alatt vezette, valamint egy ismeretlen eredetű gáz-riasztó pisztoly is volt a járművében.
Közlekedésrendészeti ellenőrzések Vas megye útjain.
A rendőrök tíz ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna az év tizedik hetében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.
Két nap alatt több mint 200 felelőtlen közlekedőt szűrtek ki a rendőrök a forgalomból Szolnokon.
A preventív célú akció során egy ittas vezetőt szűrtek ki kedden este a szentendrei rendőrök.
Egy nap alatt Szolnokon ennyi járművezető és utas nem használta a biztonsági övét, pedig a passzív biztonsági eszközök használata életet menthet.
A kecskeméti rendőrök múlt héten 7 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.
A hétvégén 67 sebességtúllépést rögzítettek Bács-Kiskun megyében.
Több ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök Somogy megyében.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A közlekedési balesetben ketten súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A szabálysértő járművezetővel szemben az oroszlányi rendőrök intézkedtek.
A Schengen busz alkalmazását tesztelték a Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök.
A Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.
Ittas sofőrökkel szemben intézkedtek a dorogi és a tatai rendőrök.
Virággal és édességgel köszöntötték a hölgysofőröket a veszprémi és balatonalmádi rendőrök.
A rendőrök idén is köszöntötték a járműveket vezető hölgyeket Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
A Kapuváron történt balesetben egy 58 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
A rendőrség 2019. március 11. és március 17. között a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi Magyarország közútjain.
Egy 62 éves tiszavasvári nő vesztette életét a balesetben.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőbábai fiú megtalálásához.
A bíróság letartóztatta a 26 éves férfit.
Használt könyveket szeretett volna eladni egy hirdető, cserében lesöpörték a bankszámláját.
A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.
Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Érden. Kollégáink kérnek segítséget az azonosításhoz!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Rövid időre tévesztette szem elől lezáratlan kocsiját egy vármegyeszékhelyi férfi, ám ez is elég volt, hogy valaki kilopja belőle a telefonját. A rendőrök gyorsan reagáltak, még aznap elfogták az elkövetőt.
Egy kamion műszaki mentése miatt időszakos forgalomkorlátozás volt érvényben a 81-es számú főúton.
Szekszárdon és a Csörge-tónál tartották meg a Tolna vármegyei kutyavezetők képzését.
A nagy napi forgalmat lebonyolító Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn az az útlevél, amelynek birtokosa végül gyanúsított lett.