Hétvégi határprognózis
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/%C3%BAton_12.jpg?itok=cTMEpdvu)
A határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul 2019. május 10-12. között.
A határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul 2019. május 10-12. között.
Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A debreceni sofőr áthajtott a tilos jelzésen.
A 23 éves férfi összeütközött egy másik motorossal. A püspökladányi rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A Veszprém megyei rendőrök az elmúlt hétvégén kilenc ittas járművezetővel szemben intézkedtek, közülük két sofőr balesetet okozott.
Szakmai közlekedésrendészeti versenyen mérhették össze tudásukat a Komárom-Esztergom megyei rendőrök.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén többen kerékpároztak úgy a hétvégén, hogy előtte szeszes italt fogyasztottak.
Győr-Moson-Sopron megyében a rendőrök - közlekedésbiztonsági ellenőrzés során - 24 óra alatt nyolc olyan járművezetővel szemben intézkedtek, akiknél a mérőeszköz pozitív értéket jelzett. Egyikük balesetet is okozott.
Regionális szakmai verseny keretében adtak számot tudásukról a közlekedésrendészeti terület egyenruhásai Szombathelyen.
A sofőrt levezették az M5-ös autópályáról.
A rendőrök jelentős sebességtúllépés miatt mérték be egy BMW típusú személygépkocsi vezetőjét a 81-es számú főúton, Mezőörs térségében.
Fokozott közlekedésrendészeti és mélységi migrációs ellenőrzést tartottak az autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán az együttműködő hatóságok.
Karos forgalomirányító, gépkocsizó, és motorosjárőr kategóriákban mérték össze tudásukat az egyenruhások.
A nagykarácsonyi férfival szemben vádemelést javasolnak a dunaújvárosi rendőrök.
A mentés idején I. fokú viharjelzés volt érvényben.
A kalocsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 76 éves férfival szemben.
A debreceni rendőrök vizsgálják a 4-es számú főúton történt közlekedési baleset körülményeit.
A 41 éves sofőrt gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.
A forgalom ismét zavartalanul halad Debrecen külterületén.
A 85 éves nőt a rendőrök jelenleg is keresik.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését Magyaralmásnál.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Baleset történt Magyaralmás térségében.
Ünnepi állománygyűlés keretében adták át a néhai rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes tiszteletére alapított emlékérmet.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 14010/1055/2024. bűnügyi számon lopás miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Három perc alatt több mint 21 millió forint tűnt el egy férfi számlájáról, miután beszélt az állítólagos befektetési bankárjával.
A rendőrök Jelenleg is keresik a 15 éves lányt.
A hajdúhadházi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik munkagépekből vittek el szerszámokat és üzemanyagot.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.