Közlekedésbiztonsági ellenőrzés Nyíregyházán
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/004_32.jpg?itok=Yf-rZfFB)
Öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök.
Öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök.
A debreceni rendőrök elfogták a 26 éves gépjárművezetőt.
Az autópálya alosztály járőrei levezették a szabálytalan járműszerelvényt az M5-ös autópályáról.
Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárás vizsgálatát fejezték be a gárdonyi rendőrök.
Külhonból érkezett haza az az ózdi nő, aki a saját elmondása szerint pezsgőt ivott a vezetés megkezdése előtt. Az ittas járművezetők okozta balesetek megelőzése érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, vagy bódult vezetők kiszűrésére.
Három hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki Edelényben elsodort egy gyalogost.
A rendőrök előállították azt a tatabányai férfit, aki ittas állapotban ült a volán mögé és két anyagi káros balesetet is okozott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei a Váci úton ellenőrizték a járműveket, annak érdekében, hogy megakadályozzák a gyorsulási versenyeket, kiszűrjék az ittas vagy más szer hatása alatt álló személyeket, illetve javítsák a közlekedésbiztonsági helyzetet.
Az ellenőrzés alatt a vezetési- és pihenőidő betartásával kapcsolatos szabályszegéseket állapítottak meg a rendőrök.
Lezárult a nehéz tehergépkocsik és az autóbuszok ellenőrzését célzó akciósorozat.
Ittas járművezető kiszűrése, segítségnyújtás, körözött személy elfogása, körözött jármű felfedése.
Tehergépkocsikat és autóbuszokat ellenőriztek.
A fokozott rendőri jelenlét Vas megyében is a tehergépjárművek és az autóbuszok ellenőrzésére irányult.
A rendőrök az egyhetes akció során 2916 nehéz tehergépkocsit és 584 autóbuszt ellenőriztek.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság járművezetés bódult állapotban vétség elkövetése miatt folytat eljárást az M3-as autópályán balesetet okozott sofőrrel szemben.
Ittas járművezetés miatt indult büntetőeljárás vizsgálatát fejezte be a Marcali Rendőrkapitányság.
A Pápai Rendőrkapitányság ittas járművezetés miatt büntetőeljárást indított a 35 éves sofőr ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt is gyanúsítottként hallgatták ki a szállodahajó ukrán kapitányát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatják ki a szállodahajó ukrán kapitányát.
Ittas járművezetés miatt indult büntetőeljárás egy 39 éves veszprémi, valamint egy 15 éves úrkúti lakos ellen.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését Magyaralmásnál.
A székesfehérvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Baleset történt Magyaralmás térségében.
Ünnepi állománygyűlés keretében adták át a néhai rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes tiszteletére alapított emlékérmet.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 14010/1055/2024. bűnügyi számon lopás miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Három perc alatt több mint 21 millió forint tűnt el egy férfi számlájáról, miután beszélt az állítólagos befektetési bankárjával.
A rendőrök Jelenleg is keresik a 15 éves lányt.
A hajdúhadházi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik munkagépekből vittek el szerszámokat és üzemanyagot.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság egyenruhásai július 23-án elfogtak egy férfit, akit több hatóság is keresett.