Balesetet okozott, majd elhajtott
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/seg.elmulaszt%C3%A1s-lead_1.jpg?itok=osc_eQa8)
A tatabányai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt.
A tatabányai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt.
A 37 éves férfi nem adta meg az elsőbbséget egy másik járművezetőnek. A püspökladányi rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A dunaújvárosi rendőrök befejezték egy 32 éves férfival szemben folytatott ügy vizsgálatát.
A vásárosnaményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A tatabányai rendőrök egy 36 éves járművezetővel szemben intézkedtek, aki hibát hibára halmozott.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai szabálysértési őrizetbe vettek egy 40 éves budapesti lakost.
Elütött egy gyalogost egy személygépkocsi Mezőkovácsháza külterületén. Az autó vezetője nem állt meg, elhajtott. A rendőrök egy összetört tükörhátlapról azonosították a járművet, majd a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény gyanúsítottját.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a közlekedési szabályok betartására hívja fel a figyelmet.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Újabb gyorshajtóval szemben intézkedtek a tatai rendőrök.
A megengedett sebesség több mint kétszeresével, 185 km/órával hajtott egy autós a 44-es számú főúton, Békéscsaba közelében. A gyorshajtás a leggyakoribb baleseti okok egyike, ezért a rendőrség kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a korlátozásokat!
A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást indított a 27 éves férfi ellen.
Az elmúlt négy napban kettő sérüléses baleset történt Tolna megye útjain.
Ismét zavartalanul haladhat a forgalom a Ferdinánd hídon.
Oltási munkálatok miatt lezárták a Ferdinánd hidat.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A tiszavasvári rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A kecskeméti egyenruhások befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint ittasan okozott balesetet.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenkét ittas, és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizennegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Árokba lökte az előtte megálló autót.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.