Megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, nem sikerült
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/07.10.motoros.jpg?itok=LFL0R2HP)
A györkönyi férfi jogosítvány, becsatolt bukósisak és kötelező felelősségbiztosítás nélkül közlekedett a településen.
A györkönyi férfi jogosítvány, becsatolt bukósisak és kötelező felelősségbiztosítás nélkül közlekedett a településen.
Autójával bevágott egy másik kocsi elé és útpadkának ütközött egy nő Békéscsabán. A történtek után nem állt meg, hanem elhajtott. A rendőrök előállították, kiderült, hogy ittasan vezetett. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A Győri Rendőrkapitányság közterületi állománya az akció során gyorshajtókat, műszaki hibás járműveket szűrt ki a forgalomból, illetve egy körözött férfit fogott el, valamint egy embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt állított elő.
A járőrök az M1-es autópályán intézkedtek egy bolgár sofőrrel szemben.
A közúti közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői a gyalogosok, ezért lényeges, hogy a gépjárművezetők figyeljenek a gyalogosan közlekedő embertársaikra!
A karcagi rendőrök 90.000 forint bírság kiszabása mellett 6 közúti közlekedési előéleti pontot is megállapítottak a Kisújszállás belterületén közlekedő gyorshajtónak.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a közlekedési szabályok megszegése súlyos következményekkel járhat! A felelőtlen járművezetők nem csak saját, de mások életét, testi épségét is veszélyeztetik.
Újabb gyorshajtókat mértek be Környe területén.
A Csongrád-Csanád megyei rendőrök több gyorshajtót és egy ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból Hódmezővásárhely környékén.
Ezúttal a Kapuvár környéki falvakban végeztek baleset-megelőzési célú sebesség-ellenőrzéseket, amelynek során újabb 36 gyorshajtót mértek be.
A debreceni rendőrök őrizetbe vették a 60 éves férfit.
A turisztikai szezon beköszöntével megnövekedett a gyorshajtók száma is. Ne feledjék, hogy a türelmes, körültekintő vezetéssel a balesetek megelőzhetők!
Jogellenesen jutott be az ország területére négy külföldi férfi.
Az ittas vezetők súlyos kockázati tényezők a közutakon, veszélyt jelentenek a közlekedés minden résztvevőjére. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy hét alatt ötvenhét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Ketten súlyosan megsérültek az M7-es autópályán történt balesetben. A Gárdonyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A kisbéri egyenruhások a 81-es számú főúton hajtottak végre közlekedésrendészeti ellenőrzést.
Volt olyan sofőr, aki belterületen 106 km/h sebességgel hajtott, de akadt olyan is, aki a megengedett 90 km/h helyett, 136 km/h-val száguldott.
Újabb gyorshajtókat mértek be a rendőrök a Tatai Rendőrkapitányság területén.
A budapesti rendőrök a közlekedési hatóság munkatársaival együttműködve közlekedési akciót tartottak péntek éjszaka a fővárosban.
Megkezdődött a nyári betakarítás, egyre több a mezőgazdasági munkagép a megye útjain.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
A zalaegerszegi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Két határrendészeti kirendeltségen történik vezetőváltás.