Befejeződött a dusnoki kettős halálos baleset vizsgálata
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát, és az iratokat átadták az ügyészségnek.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát, és az iratokat átadták az ügyészségnek.
A sofőrrel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki járőrök Hajdúnánás külterületén.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy hét alatt 27 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezen időszak alatt viszont 3 ittas és 2 bódult sofőr balesetet okozott.
Még 2013-ban tiltották el véglegesen a vezetéstől azt a férfit, aki most mégis a volán mögé ült. A XXI. kerületi járőrök ellenőrzés alá vonták.
Az ünnepi hosszú hétvégén a passzív biztonsági eszközök ellenőrzésére fokuszáltak a Vas megyei rendőrök is.
A rendőrök az ünnepi hosszú hétvégén a balesetek megelőzése érdekében ezúttal a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizték a megye útjain.
A balmazújvárosi rendőrök őrizetbe vették a sofőrt.
A szabályosan közlekedő autósok ajándékot is kaptak.
A rendőrök összesen 37 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Az elmúlt hosszú hétvége folyamán több esetben merült fel ittasság gyanúja az ellenőrzött sofőröknél.
A vásárosnaményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Az M0 autóúton ellenőriztek a szigetszentmiklósi egyenruhások.
Az osztrák szervek az Ausztria területére belépő gépjárművek utasaival szemben egészségügyi ellenőrzéseket végeznek, emiatt torlódás alakult ki a hegyeshalmi, illetve jánossomorjai határátlépési pont területén.
A sofőrökkel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök.
A mátészalkai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Csököly belterületén.
Az M1-es autópályán tartott ellenőrzés célja a szabályszegő járművezetők kiszűrése volt.
Motoros baleset-megelőzési kisfilm Veszprém megyéből Dodor (motoros influenszer) ajánlásával.
A 31 éves nő fának csapódott autójával Debrecen külterületén.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai két nap alatt három külföldi sofőrrel szemben intézkedtek, mert azok túlsúlyos járműszerelvényekkel közlekedtek.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.