Lezárt ügy: Ittasan vezetett
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/001_433.jpg?itok=-xfUuK_Y)
A nyíregyházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A nyíregyházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Túlsúlyos jármű okozott közlekedési balesetet az M0 autóúton.
A kisbéri rendőrök őrizetbe vették a férfit, akit gyorsított eljárásban fognak bíróság elé állítani.
Több ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a szentendrei rendőrök.
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Bács-Kiskun megyei közlekedési szakemberek vádemelést javasolnak a sofőr ellen.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte a Zsákánál történt közlekedési baleset vizsgálatát.
A rendőrök számos esetben szankcionáltak szabályszegőket, és egy járművezetővel szemben az alkoholos befolyásoltság gyanúja is felmerült.
Az elmúlt 24 órában két biciklis is megsérült, mivel számukra a járművezetők nem adták meg a kötelező elsőbbséget.
A rendőrök számos esetben intézkedtek közlekedési szabályszegések miatt, de ittas járművezető ezúttal sem volt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 49 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonhatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 20 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
Az oroszlányi rendőrök két járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, akik a vezetést megelőzően alkoholt ittak.
Az út menti vízelvezető árokba hajtott, majd egy kerékpárral szabályosan közlekedő nőnek csapódott gépkocsijával egy 21 éves nőtincsi férfi.
A rendőrség eljárást indított a jogsértő sofőrökkel szemben.
A nyíregyházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Fának ütközött a kétkeréken közlekedő férfi.
Nem csak a sofőrnek, az utasnak is pozitív lett a kábítószer tesztje. A tatai rendőrök őket gyanúsítottként kihallgatták.
A Tolna megyei rendőrök a héten összehangolt akció keretében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök használatát.
Közös szolgálatot láttak el a Heves és Nógrád megyei motoros rendőrök.
Záróvonal figyelmen kívül hagyása miatt igazoltattak a veszprémi rendőrök egy járművezetéstől eltiltott autóst.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
A bajai rendőrök közokirat-hamisítás miatt hallgattak ki egy szerb férfit.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.
A keszthelyi rendőrök a Balaton-part közelében azonosítottak és fogtak el egy tolvajt.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves fiú megtalálásában.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.