Letartóztatták a földes úton menekülő autóst
Az esztergomi rendőrök eddig három bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg a 31 éves dorogi lakost, akit a kihallgatása után őrizetbe vettek.
Az esztergomi rendőrök eddig három bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg a 31 éves dorogi lakost, akit a kihallgatása után őrizetbe vettek.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a helyi férfival szemben, és a nyomozás iratait átadták az illetékes ügyészségnek.
Egy személygépkocsi gyulladt ki az M3-as autópályán a görbeházi pihenőhelynél.
A súllyal nem volt gond, szinte minden mással igen.
Tehergépkocsi vezetője ütött el Vésztőn egy kerékpáros fiatalt, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy hét alatt 27 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A „hőtan” első törvénye, hogy kánikulában (és máskor is) a sofőrök vizet igyanak vezetés közben, vagy előtt.
Szolgálaton kívüli esztergomi rendőr segített a kollégáinak elfogni azt a járművezetőt, aki a vezetéstől el volt tiltva, kábítószert, valamint szeszes italt is fogyasztott. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a 31 éves sofőrt.
Az elmúlt 48 órában a megye útjain közúti balesetben négyen vesztették életüket, négyen súlyosan, négyen pedig könnyebben sérültek meg.
A rendőrök összesen 66 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Befejeződött a demonstráció a Szlovák Köztársaság területén a parassapusztai határátlépési pontnál.
A rendőrök a tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrizték.
Felhívjuk a gépkocsivezetők figyelmét, hogy torlódás várható a Rétság és a parassapusztai határátkelő közötti útszakaszon demonstráció miatt.
Újabb járművezető közlekedett a forgalommal szemben az M1-es autópályán, aki nem csak a saját, de mások életét is veszélyeztette. A román férfi elmondása szerint egy pihenőben hagyta az egyik családtagját.
A Szlovák Köztársaság területén a parassapusztai és a somoskőújfalui határátlépési pontnál a demonstráció befejeződött.
Továbbra is tart a forgalomkorlátozás a parassapusztai és a somoskőújfalui határátkelőhelyeken.
A szlovák hatóságok demonstráció miatt lezárták a parassapusztai, valamint a somoskőújfalui határátlépési pontokat.
A szekszárdi rendőrök büntetőeljárást indítottak a 27 éves férfival szemben.
A kisvárdai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Túlsúlyos járművet vezettek ki a forgalomból a Pest megyei rendőrök.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 27 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonnyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 19 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
A bajai rendőrök közokirat-hamisítás miatt hallgattak ki egy szerb férfit.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.
A keszthelyi rendőrök a Balaton-part közelében azonosítottak és fogtak el egy tolvajt.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves fiú megtalálásában.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.