Közlekedésrendészet

Baleset a 83-as számú főúton

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.

A cserbenhagyó után hajtott

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesetet okozott, majd elhajtott a 49 éves férfi. Cserbenhagyás vétség elkövetésének magalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellene.

Feloldották az útlezárást Nagyecsed belterületén

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a Nagyecsed belterületén 2013. augusztus 6-án 11 óra 50 perckor bekövetkezett halálos közlekedési baleset helyszínelését, az útlezárást feloldották, a forgalom újra zavartalanul haladhat.

Halálos közlekedési baleset Nagyecseden

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagyecsed belterületén 2013. augusztus 6-án 11 óra 50 perckor egy személygépkocsi elgázolt egy kerékpárost. A biciklivel közlekedő 53 éves nagyecsedi férfi a helyszínen életét vesztette.

Ittas járművezetők Vas megyében

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2013. július 29. és augusztus 4. között összesen hét ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök.

Baleset az 54-es számú főúton

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.

Zavartalan a forgalom az M1-en

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A műszaki mentés is befejeződött.

Baleset az M1-en

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy fogalmi sávon halad a forgalom.

Feloldották az útlezárást a 491-es számú főúton

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a 491-es számú főúton 2013. augusztus 5-én 14.00 órakor bekövetkezett közlekedési baleset helyszínelését, az útlezárást feloldották, a forgalom újra zavartalanul haladhat.

Teljes útzár a 491-es számú főútvonalon

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A főútról egy személygépkocsi sodródott az árokba, a benne utazó négy személy közül hárman megsérültek egyiküket mentőhelikopter szállította kórházba.

Vas megyei hétvégi baleseti összesítő

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vas megye közútjain 2013. augusztus 2. és augusztus 4. között összesen 13 közúti közlekedési baleset történt.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.