Véget ért a műszaki mentés Nyíregyháza határában

2015. 10. 13., k - 10:10
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Feloldották a forgalomkorlátozást a 4-es főúton.

Befejezték a műszaki mentését annak a román rendszámú kamionnak, amelyik 2015. október 13-án 8 óra 30 perc körüli időben csúszott árokba a 4-es számú főút Nyíregyházáról Kisvárda irányába kivezető szakaszán, a 278-as kilométerszelvényben. A fogalomkorlátozást 10 órakor feloldották, a közlekedés újra zavartalan az érintett útszakaszon.

Véget ért a forgalomkorlátozás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.