Véget ért a helyszínelés Nyírbátor és Nyírvasvári között

2017. 02. 08., sze - 14:59
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 14 óra 30 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.

Egy személygépkocsi és egy román honosságú kisbusz ütközött össze 2017. február 8-án 11 óra 45 perc körül a 4915-ös számú út 2. kilométerében, Nyírbátor és Nyírvasvári között. Az elsődleges adatok szerint a baleset következtében ketten súlyos, négyen könnyű sérüléseket szenvedtek.

 

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 14 óra 30 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.