Vádemelést javasolnak a rendőrök a debreceni sofőr ellen

2015. 11. 14., szo - 09:09
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást a 43 éves sofőr ellen, aki a Monostorpályi úton egy családi ház kerítésének ütközött.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk 2015. július 12-én 19 óra 49 perckor egy Ford típusú személygépkocsi közlekedett Debrecenben a Monostorpályi úton a Málna utca felől az Alma utca irányába. A sofőr haladása során feltételezhetően nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a sebességét, így gépjárművével ráhajtott a menetiránya szerinti bal oldali útpadkára, amelyet követően kidöntött egy fát, majd nekicsapódott egy Monostorpályi úti családi ház kerítésének.

A balestben a személygépkocsi sofőrje, egy 43 éves férfi és 16 éves fia megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A balesetet látta egy Volkswagen Polo típusú személyautó sofőrje és utasa, akik a Ford után közlekedtek, azonban ők a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtottak.

A helyszínelés és műszaki mentés idejére a rendőrök a Monostorpályi út balesettel érintett szakaszát teljes szélességében lezárták és a forgalmat a környező utcákba terelték.

A rendőrök még aznap éjszaka azonosították a Volkswagent vezető 20 éves helyi fiatalembert és utasát, egy 19 éves helyi fiút, akik a helyszínelés közben visszamentek a Monostorpályi útra. Sz. Richárdot és H. Eriket a járőrök előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket.    

Az ügyben kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleménye szerint a Ford típusú gépkocsi sofőrje közvetlenül az ütközés bekövetkezése előtt 130-150 kilométer/óra sebességgel közlekedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 43 éves Cs. Zoltánnal szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének, míg a 20 és 19 éves helyi fiatalemberek ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat 2015. november 12-én vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.