Útlezárás a 31-es számú főúton

2016. 01. 11., h - 22:39
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vízátfolyás nehezíti a közlekedést.

Jelentős mennyiségű csapadék esett hétfőn Pest megyében. Az eső miatt több helyen vízátfolyás nehezíti a közlekedést.

 

A 31-es számú főút 39-es kilométerszelvényében - Sülysáp és Mende között - az útburkolatot víz borítja, ezért az érintett útszakaszon 2016. január 11-én 22 óra 20 perctől útlezárásra kell számítani. Kerülni a 3113-as számú és a 31105-ös számú utak irányába lehet.

 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága kéri a járművezetőket, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek, járműveik sebességét pedig az út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.