TISPOL- FOCUS ON THE ROAD eredmények Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2019. 09. 24., k - 08:24
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is ellenőrizték a figyelem elvonásával járó tevékenységeket a rendőrök.

A rendőrség, a TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján az elmúlt héten tartotta meg a Figyelem az útra elnevezésű országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is ellenőrizték a figyelem elvonásával járó tevékenységeket a rendőrök. A kampány elsődleges célja, a vezetés közbeni mobiltelefon-használat, az egyéb figyelmet elvonó tevékenységek és a biztonsági öv elmulasztásának kiszűrése volt. Az országos és helyi médiában, illetve a közösségi oldalakon megjelent előzetes figyelemfelhívás ellenére is a két nap alatt jelentős számú járművezető került felelősségvonásra.

A rendőrök a két nap alatt a megyei helyszíneken 864 gépjárművezetőt ellenőriztek, ebből 96 sofőr használt kézben tartott mobiltelefont vezetés közben, 226 esetben nem használtak biztonsági övet, illetve 99 egyéb jogsértés miatt intézkedtek az egyenruhások.

Volt olyan járművezető, akit mindkét nap ugyanott vontak intézkedés alá mobilozásért, illetve olyan, akinek biztonsági öve egyáltalán nem működött és egy másik járműből származó biztonsági öv darabot helyezett maga elé. A szabálytalankodó egyébként mobiltelefon használata miatt került ellenőrzésre, így az intézkedés során mindkét jogsértés miatt elmarasztalásra került.

A rendőrség továbbra is felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, türelmesen, toleranciát és empátiát mutatva vesznek részt a közlekedésben.

Az országos eredmények itt érhetőek el.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.