THC a mintában – őrizetben a sofőr

2022. 03. 21., h - 09:37
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tegnapi csomádi halálos közlekedési baleset 20 éves sofőrjének letartóztatását kezdeményezik a dunakeszi rendőrök.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, 2022. március 20-án 15 óra 30 perc körül halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Csomádon. Egy őrbottyáni fiatalember előzésbe kezdett, a manővert nem tudta befejezni és összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval. Egy 58 éves asszony meghalt, utasa súlyosan megsérült.

A rendőröknek a helyszínen gyanúsak voltak a 20 éves, a balesetet könnyű sérüléssel megúszó fiatalemberen látható jelek, ezért kettős mintavétel következett. Az eredmény igazolta a gyanút, a sofőr szervezetében THC nyomát mutatták ki.

Nem sokkal később egy másik rendőri egység az őrbottyáni lakáson kutatott, ahol egy mosókapszulás dobozban bruttó 11 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint 2 őrlőt, és egy digitális mérleget is lefoglaltak.

A halálos közúti baleset okozásával gyanúsítható fiatalembert a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: bujáki emberölés

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. áprilisában előre kitervelten megölte, majd kifosztotta ismerősét.

 

Az előre utalás veszélyes lehet!

A fogyasztók és a vállalkozások egyre többet vásárolnak az interneten. Az online ajánlatok sokszor valóban kedvezőek, de óvakodjon a csalóktól!

 

Trükk

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki pénzváltás ürügyén szólított le egy idős hölgyet, majd kifosztotta őt.