Teljes útlezárás Szécsény és Ludányhalászi között

2015. 11. 06., p - 18:58
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 2205-ös számú úton.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2015. november 6-án 18 óra körüli időben a 2205-ös számú út 3-as kilométerszelvényénél egy Szécsény irányából Ludányhalászi irányába közlekedő személygépjármű ezideág ismeretlen körülmények között elütött egy gyalogosan közlekedő férfit. A baleset következtében a gyalogos olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset helyszínelését a rendőrök teljes útlezárás mellett megkezdték, a forgalmat mindkét irányból Endrefalva felé terelik. Kérjük az érintett útszakaszon közlekedők fokozott figyelmét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.