Teljes útlezárás a 4808-as úton

2015. 10. 11., v - 08:52
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy mikrobusz és egy személygépkocsi ütközött össze Debrecen és Hosszúpályi között.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. október 11-én 8 óra 10 perc körüli időben a 4808-as számú út 6. kilométerszelvényében egy mikrobusz és egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A balesetben öt személy megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A helyszínelés és műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, a rendőrök a forgalmat mindkét irányból Sáránd felé terelik.

Kérjük az arra haladókat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.