Teljes útlezárás a 471-es számú főúton

2015. 10. 10., szo - 21:24
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három személygépkocsi ütközött össze Debrecen és Hajdúsámson között.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. október 10-én 20 óra 35 perc körüli időben a 471-es számú főút 4. kilométerszelvényében három személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A balesetben három személy megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A helyszínelés és műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, a rendőrök mindkét irányból a tehergépjárműveket Hajdúhadház irányába, míg a személygépkocsikat a főút melletti kerékpárútra terelik.

Kérjük az arra haladókat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.