Személygépkocsi és vonat ütközött

2015. 08. 10., h - 10:39
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Écsen, a Tó úti vasúti átjáróban. A balesetben egy személy életét vesztette.

Eddig tisztázatlan okból és körülmények között ütközött össze egy személygépkocsi és egy személyvonat Écsen, a Tó úti vasúti átjáróban 2015. augusztus 10-én 10 óra körüli időben. A járműben utazó egyik személy a helyszínen életét vesztette.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.