Szabálytalan kerékpáros okozta a balesetet

2013. 09. 05., cs - 09:45
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Figyelmetlenül kanyarodott a főútra, két autós ütközött.

Kerékpárjával közlekedett egy győri férfi 2013. szeptember 3-án délután a város külterületén, az Alsókert utcán, a 81-es számú főút irányába. A 66 éves biciklis a főút kereszteződéséhez ért, majd a tiltó tábla ellenére megállás nélkül megkezdte kanyarodását a főútra, Pér irányába. Az úton Győr irányába szabályosan közlekedő Seat típusú személygépkocsi vezetője a kanyarodó férfit észlelte és az ütközés elkerülése érdekében autóját balra kormányozta. A menőverezés következtében az autós összeütközött a vele szemben érkező Lada típusú személygépkocsival. A baleset során a Lada gépjárművezetője és két utasa sérült meg.

A kerékpáros alkoholszondás ellenőrzésekor a készülék pozitív értéket mutatott, valamint a járőrök megállapították, hogy a balesetet okozó D. László ellen a Győri Rendőrkapitányság korábban lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt körözést rendelt el.

 

A járőrök a szabálytalanul kerékpározó férfit a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ellene közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárás. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.