Őrizetben a gázoló

2016. 02. 02., k - 00:23
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint ütközött egy kerékpárossal, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. február 1-jén 9 óra 55 perc körüli időben a Budapest II., Máriaremetei út és Kassa út kereszteződésében egy utánfutóval ellátott személyautó elgázolt egy kerékpárral közlekedő férfit. A gázoló anélkül, hogy meggyőződött volna a sérült állapotáról, elhajtott. A baleset következtében a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök 2016. február 1-jén 17 óra 40 perckor közúti ellenőrzés során megállítottak egy személygépjárművet és igazoltatták az autó vezetőjét. A rendőrök az igazoltatás és a korábban beszerzett adatok alapján megállapították, hogy M. Ádám budapesti lakos gyanúsítható a budai közlekedési bűncselekmény elkövetésével, ezért őt elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A további eljárást – a gyanúsított őrizetbe vétele mellett - a BRFK folytatja le segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény miatt. Az eljáró szerv kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!