Olajfoltok a Tolna megyei utakon

2015. 09. 05., szo - 07:57
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szekszárd külterületén, valamint több útvonal kereszteződésében is fokozott figyelem szükséges.

Tolna megyében több közlekedési útvonalon keletkezett olajszennyeződés 2015. szeptember 5-én reggelre, ezidáig ismeretlen okból és ismeretlen járműből. Szekszárd külterületén, a Pollack Mihály utca és a Nyár utca kereszteződésében, továbbá a 6-os számú főút és a 63-as számú főút kereszteződésében, valamint a 63-as számú főút és a 6233-as számú út kereszteződésében is olajfoltok találhatóak. A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy az érintett szakaszokon vezessenek fokozott figyelemmel.

A szennyeződés eltakarítása folyamatban van, ez idő alatt a forgalmat a rendőrök a közlekedők biztonsága érdekében lassítják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.