Négy személygépkocsi ütközött

2016. 10. 17., h - 09:23
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öten sérültek meg vasárnap abban a balesetben, amely a 82-es számú főúton történt.

Közúti közlekedési baleset történt 2016. október 16-án 16 órakor a 82-es számú főúton Tarjánpuszta térségében. B. M. 21 éves bakonytamási lakos VW Golf típusú személyautójával közlekedett Veszprémvarsány felől Ravazd irányába. A főútvonal 52-eskilométerszelvényben - eddig tisztázatlan okból - nekiütközött az előtte haladó Peugeot gépkocsi hátuljának, majd ennek hatására a Peugeot az úttesten megpördült és átsodródott a szemközti sávba, ahol egy Hyundai személyautó – amely már nem tudott megállni – belerohant, ezután az úttest melletti árokba csapódott.

A balesetet okozó Golf, miután a Peugeot-al összeütközött továbbhaladt az úton és tehetetlen mozgása miatt nekihajtott a Hyundai gépkocsinak ami, az előtte haladó VW Polo-nak csapódott.

A közlekedési baleset során ketten súlyos, hárman pedig könnyű sérüléseket szenvedtek, a sérülteket a kiérkező mentők a kórházba szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elveszett, de megtalálták

A kunszentmiklósi járőr a kunadacsi polgárőrökkel és a vadásztársasággal együtt kereste az eltévedt férfit.

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.