Megszűnt az útlezárás az M3-ason

2015. 10. 27., k - 18:11
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért a baleset helyszínelése a nagykállói lehajtónál.

Újra zavartalanul halad a forgalom az M3-as autópálya 234-235-ös kilométerszelvényében, ahol 2015. október 27-én 14 óra 50 perc körüli időben két személygépkocsi ütközött. A helyszínelés és műszaki mentés idejére a Záhony felé haladó oldalt 16 órától teljes szélességében lezárták, amit 17 óra 40 perckor oldottak fel.

 

A rendelkezésre álló információk alapján a baleset akkor történt, amikor a nagykállói lehajtónál egy idős férfi a gépkocsijával megpróbált megfordulni az autópályán. A jelenlegi adatok szerint személyi sérülés nem történt. A körülményeket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.