Megszűnt az útlezárás a 38-as számú főúton

2015. 11. 06., p - 19:02
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A forgalom ismét zavartalanul halad.

Eddig tisztázatlan körülmények között borult az árokba egy kamion 2015. november 6-án 8 óra 45 perc körüli időben a 38-as számú főúton, a virányosi vasúti átjáró előtt. Röviddel korábban ütközött össze ismeretlen körülmények között három gépkocsi, melynek következtében egy személy megsérült.

 

A rendőrök a balesetek helyszínelését és a műszaki mentést befejezték, az útlezárást 18 óra 30 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.