Megszűnt a korlátozás a 31-es főúton

2016. 01. 10., v - 17:32
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök irányították a forgalmat Sülysáp és Mende között.

Jelentős mennyiségű csapadék esett szombat éjszaka Pest megyében. Az eső miatt több helyen vízátfolyás nehezítette a közlekedést.

 

A 31-es főút 39-es kilométerszelvényében az útburkolatot a reggeli órákban víz borította, ezért az érintett útszakaszon 2016. január 10-én 9 óra 30 perctől félpályás útlezárás mellett haladt a forgalom.

 

A burkolaton összegyűlt vizet a társszervek szivattyúkkal eltávolították, így Mende és Sülysáp között a forgalom ismét zavartalanul halad.

 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága továbbra is kéri a járművezetőket, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek, járműveik sebességét pedig az út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.