Megszűnt a forgalomkorlátozás az M3-as autópályán

2015. 08. 30., v - 10:10
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hort közelében zavartalan a forgalom.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2015. augusztus 30-án 7 óra körüli időben az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalának 67-es kilométerszelvényében anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt. A rendőrök a helyszínelést a külső forglami sáv lezárása mellett végezték. A forgalomkorlátozás 9 óra 55 perckor megszűnt, a járművezetők ismét zavartalanul közlekedhetnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.