Megszűnt a forgalomkorlátozás a 81-es főúton

2015. 07. 27., h - 12:18
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a helyszíni szemlét, a forgalom ismét zavartalanul halad.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2015. július 27-én 9 óra 40 perckor a 81-es számú főút 34-es kilométerszelvényében, Mór és Bakonysárkány között.

 

A helyszíni szemle és műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon félpályás forgalomkorlátozás volt érvényben.

 

A rendőrök a forgalomkorlátozást feloldották, a főút ismét teljes szélességében járható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.