Megszűnt a forgalomkorlátozás a 6-os számú főúton

2015. 12. 20., v - 09:44
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejeződött a helyszíni szemle.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk Kisapostag külterületén a 6-os számú főút 79-es kilométerszelvényében 2015. december 20-án 6 órakor személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. A rendelkezésre álló adatok alapján egy személygépkocsi ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, ahol két másik járművel összeütközött. A baleset során mind a három autóban egy-egy személy sérült meg.

 

A rendőrök a helyszíni szemlét befejezték, az érintett útszakaszon a forgalom mindkét sávon zavartalanul megindult.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.