Megszűnt a forgalomkorlátozás a 41-es számú főúton

2015. 10. 05., h - 07:47
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 7 óra 30 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.

Közúti közlekedési baleset történt 2015. október 5-én 5 óra 20 perc körüli időben a 41-es számú főút 38. kilométerszelvényében, Nyírmada közelében. Eddig tisztázatlan körülmények között egy kisbusz lesodródott az úttestről, majd felborult. Az elsődleges adatok szerint a baleset következtében két személy megsérült.

 

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 7 óra 30 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.