Megszűnt a forgalomkorlátozás a 31-es és 33-as számú főúton

2015. 08. 10., h - 12:53
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dormánd belterületén befejeződött a műszaki mentés.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a 31-es számú és a 33-as számú főút kereszteződésénél, Dormánd belterületén egy tehergépkocsi alatt beszakadt a csatornafedél.

A gépjármű műszaki mentése véget ért, a rendőrök 12 óra 22 perckor feloldották a félpályás útlezárást a 33-as számú főút érintett szakaszán, továbbá ugyanezen időben a 31-es számú főúton, Dormánd és Tenk település között is megszűnt a teljes útlezárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.