Megszűnt a forgalmi akadály az M1-es autópályán

2015. 10. 30., p - 10:16
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök már nem terelik le a járműveket a sztrádáról, a forgalom folyamatosan halad.

Közigazgatási hatósági eljárás keretén belül végzett helyszíni szemlét a rendőrség az M1-es autópályán 2015. október 30-án. A szükséges intézkedések zavartalan lefolytatása végett vált szükségessé a sztráda Győr felé vezető oldalának lezárása a 93. kilométerszelvényben. Az eljárási cselekményeket a rendőrök befejezték, így a járművezetőknek már nem kell lehajtaniuk az autópályáról, a forgalom ismét folyamatos Győr felé.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.