Megszűnt a félpályás útlezárás a 48-as számú főúton

2017. 03. 04., szo - 01:58
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy ember vesztette életét a 48-as számú főúton, Vámospércs és Nyírábrány között.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, egy férfi az általa vezetett személygépkocsival közlekedett 2017. március 3-án 20 óra 30 perc körül a 48-as számú főúton, Nyírábrány felől Vámospércs irányába. A főút 25. kilométerszelvényében a sofőr eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy az úttest mellett tartózkodó 52 éves román férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesettel érintett útszakaszon a rendőrök 2017. március 4-én 1 óra 45 perckor befejezték a helyszínelést, a forgalom zavartalanul halad.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.