Megszűnt a félpályás útlezárás a 42-es számú főúton

2016. 01. 05., k - 22:48
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a Földes és Báránd között történt halálos kimenetelű közlekedési baleset helyszínelését.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2016. január 5-én 19 óra 26 perc körüli időben a 42-es számú főúton, Földes és Báránd között. A rendelkezésre álló adatok szerint egy román forgalmi rendszámú mikrobusz közlekedett Földes felől Báránd irányba, amikor a főút 17. kilométerszelvényében a sofőr előzésbe kezdett, amely során összeütközött a szemközti forgalmi sávban közlekedő kerékpárossal. A kerékpárral közlekedő férfi a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök a félpályás útlezárás mellett folytatott helyszíni szemlét 22 óra 40 perckor befejezték, a forgalom zavartalanul halad.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.