Megszűnt a félpályás útlezárás a 33-as főúton

2017. 03. 03., p - 09:49
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a helyszínelést a 33-as főút Nagyhegyes és Hortobágy közötti szakaszán.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között az árokba hajtott 2017. március 3-án 7 óra 40 perc körül a 33-as számú főút 79. kilométerszelvényében, Nagyhegyes és Hortobágy között. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben egy személy könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrök az érintett útszakaszon a helyszínelést 2017. március 3-án 9 óra 40 perckor befejezték, a forgalom zavartalanul halad.

 

A balesetek megelőzése érdekében, kérjük a gépjárművezetőket vezessenek körültekintően és tartsák be a közlekedési szabályokat.

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.