Megindult a forgalom a 44-es számú főúton

2015. 12. 04., p - 14:52
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség feloldotta a teljes útlezárást a Kondoros külterületén történt balesetnél.

Korábban hírül adtuk, hogy 2015. december 4-én 7 óra 35 perc körüli időben közúti közlekedési baleset történt Kondoros külterületén, a 44-es számú főúton. A 100-as kilométerszelvényben három kamion és egy személygépkocsi ütközött össze, az autó vezetőjét a mentők kórházba szállították. A rendőrség a helyszínelést teljes útlezárás mellett kezdte meg, amelyet 14 óra 45 perckor feloldottak. A forgalom mindkét sávon zavartalanul halad.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.