Megcsúszott

2016. 01. 20., sze - 07:13
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Főként a reggeli órákban kell lefagyásokra számítani Komárom-Esztergom megye útjain.

Megcsúszott a jeges úton, elvesztette uralmát a járműve irányítása felett és fának csapódott egy személygépkocsi vezetője 2016. január 19-én 7 óra 52 perckor Pusztavám és Bokod között. A 46 éves sofőr későn észlelte a balesetveszélyes helyzetet. Autójával előbb az útpadkára sodródott, onnan csúszott az út melletti árokba. A balesetben a járművezető és utasa is megsérült.

Az elmúlt napokban több személyi sérüléssel és anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Komárom-Esztergom megyében, amelyek többsége körültekintő járművezetéssel elkerülhető lett volna. A balesetek többségét az okozta, hogy a sofőrök járművük sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választották meg és megcsúsztak a jeges úttesten.

Lefagyásokra a következő napokban is számítani kell a megyében, ezért továbbra is a megengedettnél lassabban, óvatosabban kell közlekedni. Lehetőség szerint téli gumival felszerelt járművel induljanak el és a biztonsági övet minden esetben használják a járművezetők és utasaik egyaránt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.