Lezárt ügy: elhajtott a baleset helyszínéről

2016. 07. 10., v - 07:24
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, aki elütött egy motorost Gyulán. A baleset után a gyanúsított nem állt meg, nem segített a sérültnek.

Segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy gyulai férfit, aki Gyulán, a Bajza utcában 2016. június 7-én 11 óra 10 perckor személygépkocsijával elütött egy motorost. A balesetet követően a 66 éves férfi nem szállt ki az autójából, nem segített a motor vezetőjének, aki könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök az azonnal megkezdett, alapos információgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították és otthonából előállították a személygépkocsi vezetőjét. A férfi állítása szerint azt hitte, hogy egy virágtartónak ment neki, ezért nem állt meg és nem szállt ki a kocsijából. Csak miután hazaért, akkor nézte meg, hogy az autójában mekkora kár keletkezett.

 

A Gyulai Rendőrkapitányság az ügyben elrendelt nyomozást 2016. július 6-án lezárta és a büntetőeljárás iratait a 66 éves gyulai Sz. I. ellen vádemelési javaslattal küldte el a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.