Közúti ellenőrzések a munkaterületen dolgozók védelmében

2015. 10. 19., h - 10:08
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az Országos Rendőr-főkapitányság együttműködik az utakon dolgozók védelmében.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. adatai szerint 2012 és 2014 között a közlekedők 16 alkalommal okoztak olyan balesetet, amely során közúti munkaterületeken dolgozó alkalmazottak megsérültek. Ezen balesetek során összesen 24-en szenvedtek sérülést, illetve egyikük életét vesztette. 2015-ben, szeptember 1-jéig összesen négy alkalommal történt személysérüléses baleset. Ezek következtében a közútkezelő egy munkatársa elhunyt, hét alkalmazott pedig hosszabb időre betegállományba került. A rendkívüli események során a személyi sérülések mellett jelentős anyagi kár is keletkezett, húsz munkaeszköz megrongálódott, közöttük kisteherautók, kombinált gépek, teherautók és ütközési energia elnyelő szerkezetek.

 

Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság ülésén a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezdeményezésére megállapodás született arról, hogy az általuk kezelt utakon létesített munkaterületeken – az ott dolgozók védelmében – a rendőrség kiemelten ellenőrzi a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályok megtartását. A baleset-megelőzési tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít a gyorsforgalmi utakon való közlekedés szabályaira és veszélyeire, így többek között a jobbra tartási kötelezettségre vonatkozó szabályokra, az őszi-téli vezetés veszélyeire. A forgalomkorlátozással érintett helyeken folytatott közlekedésrendészeti ellenőrzések 2015. október 20-ától egy hónapon át tartanak majd.

 

Az aktuális forgalomkorlátozásokról, balesetekről a www.utinform.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Országos Rendőr-főkapitányság


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.