Közlekedési baleset Nyíregyháza határában

2015. 11. 24., k - 16:24
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Teljes szélességében lezárták a 4-es főút Debrecen irányába kivezető szakaszát.

Két gépkocsi ütközött 2015. november 24-én 15 óra 45 perc körüli időben Nyíregyháza határában, a 4-es főút 270-271. kilométerszelvényében (Debreceni út). A mentőszolgálat munkatársai két sérültet vittek kórházba, a rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését. A forgalmat a régi 4-es út, illetve Rozsrétszőlő felé terelik. Az érintett útszakaszon haladók fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Teljes útlezárás


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.