Ketten meghaltak, négyen megsérültek a 3-as főúton

2013. 09. 18., sze - 12:35
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök négy órán keresztül, teljes útzár mellett helyszíneltek.

Közlekedési baleset történt 2013. szeptember 18-án 6 óra 30 perc körüli időben Pest megyében.

A 3-as számú főúton, Domonyvölgy térségében egy Hatvan felé közlekedő személyautó eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba és ott összeütközött egy Gödöllő felé közlekedő autóval. Az utóbbi járműben négy személy ült, közülük két utas – egy 35 éves és egy 17 éves sóshartyáni férfi - olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi vezetőjét és harmadik utasát, továbbá a Hatvan felé közlekedő autó vezetőjét és utasát a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A helyszínelést teljes útzár mellett folytatatták a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai. Ez idő alatt a főváros felé közlekedőket Aszódnál, a Hatvan felé tartókat Gödöllőnél az M3-as autópályára terelték. Az útzárat a négy órás helyszínelést követően 10 óra 30 perckor feloldották.

A baleset további körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.