Kerékpáros gázolás Tardonánál

2015. 08. 08., szo - 15:11
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tardona és Dédestapolcsány közötti útszakaszon egy személygépkocsi kerékpárost gázolt, aki az ütközés következtében elhunyt.

Halálos közúti közlekedési baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Tardona és Dédestapolcsány közötti útszakaszon. A helyszínelés elsődleges adatai szerint 2015. augusztus 8-án 13 óra 15 perckor egy személygépkocsi kerékpárost gázolt egy balra ívelő kanyarban. Az 59 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A rendőrség, szakértők bevonásával vizsgálja a halálos közúti közlekedési baleset körülményeit.

halálos közúti közlekedési baleset


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.