Jelentős torlódásra számíthatnak Ártándon

2015. 08. 08., szo - 06:05
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Továbbra is félpályás útlezárás mellett folyik a műszaki mentés a 42-es számú főúton.

Mint arról korábban hírt adtunk, 2015. augusztus 7-én 23 óra 30 perc körüli időben a 42-es számú főút 62. kilométerszelvényében személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. A rendőrök 2015. augusztus 8-án 1 óra 10 perctől az útlezárást félpályásra mérsékelték és egy sávon szakaszosan engedik az ártándi határátkelőhelyen az ország területére be- illetve kilépést. Emiatt jelentős torlódásra lehet számítani.

Kérjük, hogy a hosszú várakozási idő elkerülése érdekében, aki teheti válassza inkább a létavértesi, nyírábrányi vagy a gyulai határátkelőhelyet.

Forrás: Útadat

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.