Ittasan ültek a volán mögé

2013. 07. 11., cs - 09:31
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé áll a négy ittas járművezető.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást S. Róbert 33 éves kéleshalmi, A. Lajos 51 éves pirtói, valamint K. Antal 23 éves és Sz. György 36 éves jánoshalmi lakosok ellen.

 

A négy férfit 2013. június hónapban Jánoshalmán, Pirtón, és Kunfehértón közúti ellenőrzés során igazoltatták a rendőrök, melynek alkalmával mindannyiuknál felmerült az ittasság gyanúja.

A négy személy kihallgatásuk során elismerték a bűncselekmény elkövetését.

 

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárásokat befejezte, a keletkezett iratokat a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek bíróság elé állítási javaslattal megküldi.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.