Ismét járható a 8-as számú főút

2015. 10. 09., p - 19:03
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleseti helyszínelés véget ért.

Mint azt korábban megírtuk, eddig tisztázatlan körülmények között ütközött két jármű a 8-as számú főút 74-es kilométerszelvényében, Városlőd határában 2015. október 9-én 17 óra 19 perc körüli időben. A baleseti helyszínelést teljes útlezárás mellett végezte a rendőrség, amelyet 2015. október 9-én 18 óra 53 perckor feloldottak. A rendelkezésre álló adatok szerint a baleset következtében öt személy szenvedett sérülést. A baleset körülményeit az Ajkai Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.