Hírek Bács-Kiskun megyéből

2016. 01. 09., szo - 08:01
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 2 könnyű sérüléssel járó, valamint 7 anyagi káros közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Három gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő az egyenruhások.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2016. január 8-án 13 órakor őrizetbe vette B. László 24 éves hernádvécsei lakost, aki ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Miskolci Törvényszék, valamint a Miskolci Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vette M. E. 40 éves román állampolgárt, aki 2016. január 8-án 17 órakor Helvécián, a Kiskőrösi utcán segédmotoros kerékpárjával úgy közlekedett, hogy őt a Kecskeméti Járásbíróság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.