Hétvégi közlekedési prognózis

2016. 08. 05., p - 11:07
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2016. augusztus 5. és 2016. augusztus 7. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Péntek kora délutánig mindenütt marad a napos, száraz idő, majd egy érkező hidegfront hatására előbb nyugaton, késő este pedig a középső területeken is erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet. Főként a Dunántúlon egyre többfelé zápor, zivatar is kialakulhat. Napközben többfelé megélénkül a déli, délkeleti szél, majd délutántól a front érkezésével a Dunántúlon a szél északnyugatira fordul és megerősödik, néhol viharossá is fokozódik. Viharos széllökések zivatarok környezetében is lehetnek. A hőmérséklet délután 29 és 34 fok között alakul, az Alföldön lesz a legmelegebb. Késő estére a Dunántúlon jellemzően 18 és 24, míg másutt 24 és 29 fok közé hűl le a levegő.

Szombat éjszaka a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén sokfelé várható zápor, zivatar, majd napközben a csapadék-tevékenység elsősorban az ország középső harmadára korlátozódik, de délutántól arrafelé is egyre kevesebb helyen valószínű záporeső, zivatar. Nyugaton délelőttől szakadozik a felhőzet, a középső országrészben még gyakran lesz erősen felhős az ég, a Tiszántúlon pedig többórás napsütés várható. Az északias szél nagy területen erős lesz, főként a Dunántúl északi részén időnként viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Tiszántúlon még 30 fok körül, másutt 23 és 28 fok között várható.

Vasárnap gyengén felhős, napos időre számíthatunk, napközben csapadék már nem valószínű. Az északias szelet még többfelé kísérik erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között alakul. (forrás: www.met.hu )

Figyelmeztetés a közlekedőknek!

Felhívjuk a figyelmet, hogy aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön volán mögé. A nagy melegben sokunknál álmatlanság, fáradékonyság, dekoncentráltság, fejfájás, migrén, rosszullét jelentkezhet. A tartós kánikula főként az idősek, a szívbetegek és a vérnyomás-panaszokkal élők szervezetét viselheti meg. Ha feltétlenül szükséges útnak indulni, akkor vezessenek mindig kipihenten és gyakrabban álljanak meg pihenni, felfrissülni, ilyenkor végtagjaikat kicsit nyújtóztassák ki, mely bizonyítottan megkönnyíti a további járművezetést. Fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot és mindig legyen hűtött ásványvíz vagy üdítőital a gépkocsiban. Gyermekeinket, házi kedvenceinket ne hagyjuk a tűző napon álló, zárt járművekben!

Türelmesen és körültekintően, az időjárási viszonyoknak megfelelően vezessenek!

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk.

 

M0:

2016. március 1-2016. augusztus 31-ig az M0-M7 csomópont 90428 ág 0+200-0+900 kilométerszelvény jobb pályatesten H2 sáv zárása, M0-M7 csomópont átépítés miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. július 6-2016. augusztus 10-ig az M0-10 csomópont 90432 sz. ág jobb pályatesten csomóponti ág külső sáv zárása M0 zajvédőfal építése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 40 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. július 6-2016. augusztus 10-ig az M0-10 csomópont 90433 sz. ág jobb pályatesten csomóponti ág külső sáv zárása M0 zajvédőfal építése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. július 26-2016. augusztus 10-ig a 10+400-10+950 kilométerszelvény jobb pályatesten leállósáv zárása M0 zajvédőfal építése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. június 27-2016. augusztus 10-ig a 11+000-9+800 kilométerszelvény bal pályatesten GYES sáv zárása M0 zajvédőfal építése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

M1:

2016. február 11-től folyamatosan a 29+600-31+650 kilométerszelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. február 11-től folyamatosan a 39+150-40+200 kilométerszelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. február 11-től folyamatosan az 52+300-49+650 kilométerszelvény bal pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. május 18-2016. szeptember 30-ig a 15+000-13+800 kilométerszelvény bal pályatesten sávelhúzás sávok szűkítésével, tópark, közúti kapcsolatok létesítése miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

M19:

2016. július 7-2016. szeptember 1-ig a 6+350-7+900 kilométerszelvény szelvény jobb-bal pályatesten leállósáv zárás csomóponti ág építése miatt, csomóponti ág építése miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 40 km/h sebességkorlátozás mellett;

M7:

2016. augusztus 6-2016. augusztus 8. 7-ig a 30+000-50+000 kilométerszelvény jobb pályatesten H2 sáv zárása, sövényvágás miatti sebességkorlátozás, mobil tereléssel (05.00-17.00), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell! 

Tájékoztatás

A „Kamionstop” 2016. augusztus 6. (szombat) 15 órától augusztus 7. (vasárnap) 22 óráig tart. 

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

A Magyarországon áthaladó tranzitforgalom továbbra is erőteljes, emiatt jelentős ki és belépő forgalommal, elsősorban a szerb, az ukrán és a román viszonylatban hosszabb-rövidebb várakozással kell számolni a közúti határátkelőhelyeken. A határmenti turizmus miatt szintén élénkebb lesz a ki és belépő személyforgalom a következő hét minden napján. 

Ausztria a schengeni belső határokon a volt határátkelőhelyeken, határon átvezető utakon, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-240 percet is meghaladhatja.

A külföldre utazóknak javasoljuk, hogy indulás előtt ellenőrizzék az úti okmány érvényességét, a gépkocsi műszaki állapotát, továbbá rendelkezzenek elegendő mennyiségű folyadékkal, élelemmel tekintettel az esetleges várakozásokra és az egyes napokon várható magas nappali hőmérsékletre.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos, valamint az egyes országokra vonatkozó információk, tanácsok továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon. 

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 

Zala megye

Letenye autópálya határátkelőhelyen szombat délelőtt kilépő irányban 30-60 perc várakozással számolunk személyforgalomban, míg szombat délután, illetve vasárnap délelőtt belépő irányban szintén 30-60 perc lehet a várakozási idő.

Letenye autópálya határátkelőhelyen a kilépő irányban kialakult várakozás enyhítése érdekében a Rendőrség a személyforgalmat Letenye közúti határátkelőhely felé terelheti Horvátország irányába.

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein alapvetően nem számolunk várakozás kialakulásával, azonban péntektől hétfőig a nyári idegenforgalmi szezon, illetve a vendégmunkások miatt erőteljesebben megnőhet a közúti forgalom, illetve a vasúti közlekedést választók száma. Barcs közúti határátkelőhelyen a teherforgalom időnként megnőhet, de jelentős várakozással nem számolunk.

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával. Udvar közúti határátkelőhelyen pénteken kilépő, vasárnap belépő irányú személyforgalom megnőhet, de jelentős várakozással nem számolunk.

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban akár 60-120 perc várakozás alakulhat ki pénteken, szombaton és vasárnap a kilépő irányban, illetve szombat estétől kezdődően késő estig a belépő irányban, melynek mértéke elérheti a 30-120 percet. Tompa közúti határátkelőhelyen a magyar állampolgárok pénteki, szombati szabadkai bevásárlása mind kilépő, mind belépő irányban továbbnöveli majd a forgalmat. A teherforgalomban pénteken kilépő irányban 30-60 perc várakozással lehet számolni.

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban pénteken, szombaton és vasárnap akár 30-180 perc várakozás is kialakulhat. Belépő irányban szombaton délutántól és vasárnap késő estig 30-180 perc várakozás alakulhat ki személyfogalomban. Pénteken és szombaton kilépő irányú teherforgalomban 60-120 perc várakozás alakulhat ki.

A Röszke autópálya határátkelőhelyen a kilépő irányban kialakult várakozás enyhítése érdekében a Rendőrség a személyforgalmat Röszke, Tompa és Ásotthalom közúti határátkelőhely felé terelheti Szerbia irányába. 

A Szeged környékén élőknek gyorsabb határátlépés érdekében célszerű Tiszasziget felé kerülni, amely közúti határátkelőhely 07-19 óra közötti nyitvatartású. Ezen a határátkelőhelyen a nyitáskor, illetve a záráskor alakulhat ki forgalomtorlódás.

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban pénteken és szombaton 60-180 perc, míg a személyforgalomban kilépő irányban pénteken, szombaton és vasárnap 30-60 perc várakozással lehet számolni.

Nagylak közúti határátkelőhelyen kilépő irányú teherforgalomban 60 perc várakozás alakulhat ki.

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a kilépő irányban kialakult várakozás enyhítése érdekében a Rendőrség a személyforgalmat Nagylak, Kiszombor és Battonya közúti határátkelőhely felé terelheti Románia irányába.

Békés megye

Békés megye határátkelőhelyein alapvetően nem számolunk jelentős várakozás kialakulásával, azonban a hétvégén strandszezon miatt a személyforgalomban kialakulhat forgalomtorlódás.

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen a kilépő teherforgalmi sávon 2016. augusztus 6-án 08 órától 16 óráig 120 perc, 2016. augusztus 7-én 22 órától 2016. augusztus 8-án 6 óráig szintén 120 perc várakozás kialakulásával számolunk. A belépő teherforgalomban 2016. augusztus 7-én 22 órától 2016. augusztus 8-án 3 óráig 120 perc várakozás kialakulásával számolunk.

A személyforgalomban Ártánd közúti határátkelőhelyen 2016. augusztus 6-án 8 órától 17 óráig és 2016. augusztus 7-én 8 órától 17 óráig a be- és kilépő irányban 30 perc várakozás kialakulásával számolunk.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Ukrán viszonylatban vendégmunkások nyári szabadságra történő hazautazásával kell számolni, ami egyes időszakokban jelentős torlódást okozhat.

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, szombaton és vasárnap, illetve hétfőn reggel belépő irányban, melynek mértéke 30-180 perc lehet. Kilépő irányban szombaton 30-90 perc, illetve vasárnap hajnaltól egészen hétfő estig 30-180 perc várakozással kell számolni a személyforgalomban. A teherforgalomban forgalomtorlódás várható kilépő irányban, melynek mértéke akár 60-180 perc is lehet.

A 7-19 óra között nyitvatartó Barabás közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a határátkelőhely nyitásakor, illetve főként zárásakor, melynek mértéke elérheti a 30 percet is.

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 8-16 óra között nyitvatartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet.

Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban szombaton 60 perc várakozással számolunk. A belépő irányban szombaton, vasárnap és hétfőn várakozás kialakulásával kell számolni, melynek mértéke elérheti a 30-90 percet is.

Csengersima közúti határátkelőhelyen a fürdőturizmus miatt belépő irányban a reggel, illetve a délelőtti órákban, továbbá kilépő irányban délután, esti órákban 60-120 perc várakozással lehet számítani.

Vállaj közúti határátkelőhelyen a fürdőturizmus miatt belépő irányban a reggel, illetve a délelőtti órákban, továbbá a kilépő irányban a délutáni és az esti órákban 15-30 perc várakozással lehet számítani.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval. A nyári időszakban forgalomnövekedés tapasztalható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mivel nagyobb számban indulnak charter járatok, emiatt javasoljuk az utazóknak, hogy időben érkezzenek ki a terminálra. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.