Hétvégi közlekedési prognózis

2016. 06. 10., p - 13:13
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2016. június 10. és 2016. június 12. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Péntek: Napközben szakadozik, csökken a felhőzet, napos időszakokra is számíthatunk. Elszórtan lehet zápor, helyenként zivatar, éjszaka már nem valószínű csapadék. A nyugati, délnyugati szél napközben megélénkül, szélerősödés zivatarok környezetében lehet. A hőmérséklet délután 20 és 25, késő este 12 és 18 fok között valószínű.

Szombat: Nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a déli óráktól egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. A délnyugati szél nagy területen megélénkül, illetve zivatarban a szél viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Vasárnap: Erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, sokfelé várható eső, zápor, keleten zivatar is előfordulhat. A több csapadék a nap első felében, és délen valószínű. Az északkeleti, északi szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében az alábbi tájékoztatást adjuk:

 M0

2016. március 01-2016. június 30-ig az M0-M7 csomópont 90428 ág 0+200-0+900 kilométer szelvény jobb pályatesten H2 sáv zárása, M0-M7 csomópont átépítés miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. április 27-2016. június 30-ig az M0-M7 csomópont 90419 ág 0+000-0+200 kilométer szelvény jobb pályatesten sávelhúzás a 90419 ág kezdetétől, M0-M7 csomópont átépítés miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. június 05-2016. június 25-ig a 10+435-9+200 km szelvény bal pályatesten H3 sáv zárása a 9+800-9+550 kilométer szelvény között, majd sávelhúzás balra a 9+600-9+300 kilométer szelvény között, M0 D1 garanciális betontábla csere miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. május 25-2016. június 15-ig az M0-10 csomópont 90432 sz. ág jobb pályatesten csomóponti ág belső sáv zárása, M0 zajvédőfal építése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. június 01-2016. június 15-ig az M0-10 csomópont 90433 sz. ág jobb pályatesten csomóponti ág belső sáv zárása, M0 zajvédőfal építése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

M1

 

2016. február 11-től folyamatosan a 29+600-31+650 kilométer szelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. február 11-től folyamatosan a 39+150-40+200 kilométer szelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. február 11-től folyamatosan az 52+300-49+650 kilométer szelvény bal pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;

2016. május 18 - 2016. június 30-ig a 15+000-13+800 kilométer szelvény bal pályatesten sávelhúzás sávok szűkítésével, tópark, közúti kapcsolatok létesítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M5

Az M5 Autópálya Budapest felé vezető oldalán a 113-as és 119-es kilométerszelvények között 2016. június 6-tól június 13-ig burkolatfelújítási munkálatokat végeznek. A 113-as kilométerszelvényben található Kiskunfélegyháza Dél csomópont bal oldali kihajtó ága lezárásra kerül várhatóan 2016. június 12-ig. A 113-as és 119-es kilométerszelvények között a felújítási munkálatok ideje alatt a Budapest irányába tartó forgalmat az előző sávba terelik a haladó és leálló sáv zárása mellett. A Budapest irányába tartó közlekedők a Kiskunfélegyháza Dél csomópontban nem tudnak kihajtani az autópályáról. A közlekedőket ideiglenes tájékoztató táblák segítik a csomóponti bal oldali kihajtó ág zárásához kapcsolódó kijelölt terelőutak vonatkozásában. A munkavégzés ideje alatt 60 és 80 km/h sebességkorlátozás lesz érvényes.

 

Az M5 autópálya Budapest felé vezető oldalán a 81-es és 85-ös kilométerszelvények között 2016. június 11-től június 16-ig burkolatfelújítási munkálatokat végeznek. A 85-ös kilométerszelvényben található Kecskemét Nyugat csomópont baloldali ráhajtó ága lezárásra kerül várhatóan a munkavégzés első ütemében. A munkavégzés ideje alatt a Hetényegyházi baloldali pihenőhely lezárásra kerül. A 81-es és 85-ös kilométerszelvények között a felújítási munkálatok ideje alatt a Budapest irányába tartó forgalmat az előző sávba terelik a haladó és leállósáv zárása mellett. A Budapest irányába közlekedők a Kecskemét Nyugat csomópontban nem tudnak felhajtani az autópályára. A baloldali ráhajtó ágat érintő munkavégzés befejezése után megnyitják a forgalom előtt, várhatóan 2016. június 14-én.  A Hetényegyházi baloldali pihenőhely a munkavégzés ideje alatt zárva marad, előjelző táblák jelzik a térségben található elérhető pihenőhelyeket. A munkavégzés ideje alatt 60 és 80 km/h sebesség korlátozás lesz érvényes.

Nem várt események eltérést eredményezhetnek az ütemtervtől. Az AKA Zrt. a változtatás jogát fenntartja. (forrás: www.aka.hu)

 

Az aktuális forgalomkorlátozásokról és terelésekről folyamatos tájékoztatást nyújt az Útinform, a rendőrség, az M5-ös autópálya működtetéséért felelős AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és az üzemeltető A-WAY ITE Zrt. Az AKA Zrt. honlapján található megújult tájékoztató térkép és a honlap mobileszközökre optimalizált weboldala is friss útinformációkkal segíti a közlekedőket.

 

Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseketAz esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell! 

 

Tájékoztatás

A „Kamionstop” 2016. június 11. (szombat) 22 órától június 12. (vasárnap) 22 óráig tart

 

Meteorológiai tájékoztatás a közlekedőknek

 

Türelmesen és körültekintően, az időjárási viszonyoknak megfelelően vezessenek! Vegyék figyelembe, hogy az esőtől csúszós utakra lehet számítani, s tisztában kell lenni azzal, hogy ilyenkor a féktávolság is jelentősen megnő, a megerősödő szél pedig ronthatja a járművek menetstabilitását!

 

Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

2016. június 10. és 16. között a határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul.

 

A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

 

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos, valamint az egyes országokra vonatkozó információk, tanácsok továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

 

 

Zala megye

Zala megyében számítani kell arra, hogy esetenként a szokásosnál nagyobb forgalom alakul ki Letenye autópálya határátkelőhelyen, a hétvégén, mivel megkezdődött Horvátországban a tengerparton az üdülési szezon.

 

 

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Bács-Kiskun megye

 

Tompa közúti határátkelőhelyen várakozás alakulhat ki a személyforgalomban péntek délutántól kilépő irányban késő estig, illetve vasárnap kora délutántól estig a belépő irányban, melynek mértéke esetenként a 30-60 percet is elérheti. A teherforgalomban szintén várakozás kialakulásával kell számolni pénteken és szombaton, valamint hétfő hajnalban, amelynek mértéke akár 60-90 perc is lehet.

 

Csongrád megye

 

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban jelentősebb forgalom pénteken délutántól késő estig lesz kilépő irányban, amelynek mértéke 30-90 perc is lehet. Várakozással lehet számolni szombat és vasárnap napközben is, melynek mértéke 15-30 perc is lehet, be- és kilépő irányban is. Szintén várakozás alakulhat ki vasárnap kora délutántól estig a belépő irányban, melynek mértéke esetenként a 30-90 percet is elérheti. A teherforgalomban péntektől kezdődően egészen szombat délig, illetve hétfő hajnalban várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti akár a 60-120 percet is.

 

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban a kamionstop időszakán kívül ki- és belépő irányban is, akár 60-180 perc várakozási idő kialakulásával lehet számolni.

                              

Ásotthalom és Tiszasziget közúti határátkelőhelyen, hétvégén 15-30 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban különösen a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Békés megye

Békés megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Hajdú-Bihar megye

 

Ártánd közúti határátkelőhelyen, kilépő irányban, a teherforgalomban június 10-én, pénteken 12 és 22 óra között 120 perc, valamint 11-én, szombaton 10 és 22 óra között 180 perc várakozás kialakulásával számolunk.

 

A teherforgalomban június 12-én, vasárnap 23 órától 13-án, hétfőn 22 óráig a belépő irányban 60 perc, míg a kilépő irányban 180 perc várakozás kialakulásával számolunk. 

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, főként péntek déltől hétfő hajnalig, amely a 60-120 percet is elérheti a kilépő irányban. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyforgalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől péntek délutánig, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás várható be- és kilépő irányban, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet.

 

Beregsurány és Tiszabecs közúti határátkelőhelyen a be- és kilépő irányban a hétvégén 30-60 perc várakozással számolunk.

 

Barabás közúti határátkelőhelyen belépő irányban 15-30 perc várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén.

 

Csengersima és Vállaj közúti határátkelőhelyen bármely napszakban kialakulhat 30-60 perc várakozás elsősorban a hazatérő és visszautazó, román vendégmunkások csoportos utazása, hétvégén pedig a fürdőturizmus miatt. 

 

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 08-16 óra között nyitvatartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

 

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.