Hétvégi közlekedési prognózis

2016. 02. 26., p - 11:58
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2016. február 26. és 2016. február 28. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, és a napsütés hatására nappali gomolyfelhők képződnek, de a déli, délkeleti határvidéken estig felhős marad az ég. Kora délutánig a Dél-Dunántúlon, a Dél-Alföldön és a Tiszántúl északi felében megszűnő jelleggel lehet eső, esetleg havas eső. Ugyanakkor a Mátra és a Jászság környékén - ahol erőteljes gomolyfelhősödés várható délutánra - még akár az esti időszakban is előfordulhat egy-egy zápor, amelyet jégdara kísérhet. Az északira forduló szél pénteken, a Dunántúlon és Borsodban néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 8 fok körül alakul. Késő estére többnyire -2 és +3 fokig hűl le a levegő.

 

Szombaton délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Elsősorban a déli és keleti megyékben lehet kisebb eső. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között várható. 

Vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, legfeljebb szűrt napsütés valószínű. Csapadék az esti órákig nem lesz, ugyanakkor éjszaka egyre többfelé eshet az eső. Az élénk délkeleti, keleti szél néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 17 fok között, de néhol csupán 10-11 fok körül alakul.

(forrás: www.met.hu). 

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatás adjuk

M1

  • 2016. február 22-től 2016.február 28-ig a 12+250-66+500 km szelvényben mindkét pályatesten a haladósáv zárására kerül sor burkolatjavítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2016.február 22-től 2016. február 28-ig a 12+500-66+500 km szelvényben mindkét pályatesten az előzősáv és a leállósáv váltakozva történő zárására kerül sor szalagkorlát javítás miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2016. február 11-től folyamatosan a 29+600-31+650 km szelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2016. február 11-től folyamatosan a 38+500-40+200 km szelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
  • 2016. február 11-től folyamatosan az 52+550-51+200 km szelvény bal pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell! 

A „Kamionstop”  2016. február 27. (szombat) 22 órától február 28. (vasárnap) 22 óráig tart. 

Tájékoztatom, hogy 2016. február 26. és 2016. március 3. között a határforgalom várhatóan az alábbiak szerint alakul.

 

A hétvégén és a jövő héten napközben az évszakhoz képest enyhébb időjárással, néhány napon kevéssel fagypont alatti hőmérséklettel, továbbá napközben szórványosan csapadékkal számolhatunk, amely befolyásolhatja a közúti határátkelőhelyek járműforgalmát. Az utazóknak – az enyhe időjárás ellenére – továbbra is javasoljuk, hogy alaposabban készüljenek fel az utazásra, elindulás előtt tájékozódjanak a szomszédos országok időjárásáról.

 

A nemzetközi személyforgalom számára is igénybe vehető a Röszke-Horgoš (Horgos) közúti határátkelőhely 2015. december 30-tól. Magyarország Kormányának és Szerbia Köztársaság Kormányának megállapodása alapján a Röszke-Horgoš (Horgos) közúti határátkelőhely 2015. december 30-tól visszavonásig az autópályáról letiltott nemzetközi járműforgalom, valamint a nemzetközi gyalogos és kerékpáros forgalom mellett, a nemzetközi személyforgalom - kivéve autóbusz és tehergépjármű forgalom – számára is biztosítja a határátkelést. A közúti határátkelőhely továbbra is naponta 7-19 óra között tart nyitva. A magyar–szerb határszakaszon, a Röszke-Horgos vasútvonalon szünetel a vasúti közlekedés.

 

A részleges határzár magyar–horvát határon történő ismételt elrendeléséről szóló 6/2016. (II 18.) BM rendelet alapján közbiztonság védelme érdekében a Magyarország és Horvát Köztársaság közötti határszakaszon – valamennyi személy, jármű és szállítmány számára – Magyarország államhatára nem léphető át:

 

  • a Murakeresztúr–Kotoriba (Kotor) vasúti határátkelőhelyen,
  • a Gyékényes–Koprivnica (Kapronca) vasúti határátkelőhelyen, valamint
  • a Magyarbóly–Beli Manastir (Pélmonostor) vasúti határátkelőhelyen.

 

A rendelet értemében Gyékényes–Koprivnica (Kapronca) vasúti határátkelőhelyen az államhatár eseti jelleggel átléphető, ha az államhatár rendjének védelmét nem veszélyezteti. A részleges határzár időtartama harminc nap.

A román határrendőrség 2015. november 19-én ideiglenesen szigorított ellenőrzést vezetett be a magyar–román államhatáron a határforgalom ellenőrzésében, amely esetenként mind a személy, mind a teherforgalomban várakozások kialakulásához vezethet a Romániába történő belépéskor és az onnan történő kilépéskor.

 

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos, valamint az egyes országokra vonatkozó információk, tanácsok továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

 

A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Bács-Kiskun megye

 

Tompa közúti határátkelőhelyen várakozás alakulhat ki péntek délutántól kilépő irányban késő estig, illetve vasárnap kora délutántól estig a belépő irányban, melynek mértéke esetenként a 15-30 percet elérheti.

 

 

 

 

 

Csongrád megye

 

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban jelentősebb forgalom pénteken délutántól késő estig lesz kilépő irányban. Várakozással kell számolni belépő irányban vasárnap déltől estig a belépő irányban. A várakozás mértéke esetenként a 30 percet is elérheti. A teherforgalomban a kilépő irányban péntektől kezdődően egészen szombatig várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 60-120 percet is.

 

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban a kamionstop időszakán kívül ki- és belépő irányban is, akár 60-180 perc várakozási idő kialakulásával lehet számolni. 

                              

Ásotthalom és Tiszasziget közúti határátkelőhelyen, hétvégén 15-30 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban, az átkelőhely megnyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Békés megye

Békés megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Hajdú-Bihar megye

 

Ártánd közúti határátkelőhelyen, a teherforgalomban február 26-án 12 és 22 óra, valamint február 27-én 8 és 22 óra között kilépő irányban akár 120 perc várakozás kialakulásával számolunk. Szintén várakozás alakulhat kilépő irányban február 28-án 8 és 22 óra között, amelynek mértéke elérheti a 120 percet, illetve február 28-án 22 óra és február 29-én 12 óra között a belépő irányban 60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, főként péntek déltől hétfő hajnalig, amely a 60-120 percet is elérheti a belépő irányban. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyforgalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás várható be és kilépő irányban, melynek mértéke akár 60-120 perc is lehet.

 

Beregsurány és Tiszabecs közúti határátkelőhelyen a be- és kilépő irányban a hétvégén 30-60 perc várakozással számolunk.

 

Barabás közúti határátkelőhelyen belépő irányban 15-30 perc várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén.

 

Csengersima közúti határátkelőhelyen bármely napszakban kialakulhat 15-30 perc várakozás a hazatérő és visszautazó, elsősorban román vendégmunkások csoportos utazása miatt. 

 

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

 

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.